SZÓLJANAK A HARANGOK A MAGYARSÁGÉRT VILÁGSZERTE TRIANON 100. ÉVFORDULÓJÁN

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége felekezettől függetlenül kért fel minden Kárpát-medencei egyházközséget és gyülekezetet, hogy június 4-én, a trianoni békediktátum századik évfordulóján, magyar idő szerint 16 óra 30 perckor száz másodpercig szólaltassák meg templomuk, imaházuk harangjait.
A legtöbb visszajelzés eddig Erdélyből érkezett, de a tengerentúlról, Los Angelesből is jelezték, hogy csatlakoznak a kezdeményezéshez, így az Egyesült Államokban is lesz, aki Trianon 100 évfordulója alkalmából a magyar közösség megmaradásáért megkongatja a harangot. A KÉSZ eddigi információi szerint Erdélyben a református és az unitárius egyház is jelezte, hogy minden templomukban megszólalnak a harangok, illetve csatlakozott a felhíváshoz többek között a szatmári katolikus püspökség is. Hasonló jelzések érkeztek a Délvidék és Kárpátalja magyarlakta településeiről is, amely egyúttal arra is utal, hogy a katolikusokat, görögkatolikusokat, reformátusokat, evangélikusokat, de még a Hit Gyülekezetét is összefogó, ökumenikus esemény formálódik a kezdeményezésből.

BALOG ZOLTÁN VIDEOÜZENETE A TRIANON-HARANGOZÁSRÓL:
MEGNÉZEM

Posted in Trianon.