“…egy nép azt mondta: ‘Elég volt’.” OKTOBER 23-I MEGEMLÉKEZÉS HOLLANDIÁBAN, A VIANENI MAGYAR OTTHONBAN

2019-ben Hollandiában október 27-én, vasárnap emlékeztünk meg nemzeti ünnepünkről, amit hagyományosan a Hollandiai Magyar Szövetség a Hollandiai Mikes Kelemen Körrel karöltve szervezett Vianenben, a Magyar Otthonban.

Az ünnepi megemlékezést, amely a Himnusz eléneklésével kezdődött, Hoeks-Györky Zsuzsa, a Hollandiai Magyar Szövetség alelnöke, a Hungaria Club 1929 titkára tartotta. Fellépett a Hágai Magyar Énekkar Kovács Kata vezetésével és a Dohnányi trio. Elhangzott számos, az események által ihletett vers, mint például Márai Sándor Mennyből az angyal című költeménye.

A műsort követően Szilágyi Árpád, a Hollandiai Mikes Kelemen Kör elnökének moderálásával, közös beszélgetéssel emlékeztünk az október 23-i forradalomra. A beszélgetés vendége mgr. Edyta Mączka volt, aki arról mesélt, hogyan látták Lengyelországból az 56-os eseményeket. A jelenlévők közül többen megosztották saját emlékeiket, tapasztalataikat, ezzel közelebb hozva 56-ot akár a fiatalabb hallgatók számára is.

A sokszínű és emelkedett hangulatú műsorral, valamint a személyes hangvételű közös beszélgetéssel, méltó módon emlékeztek a résztvevők 56-ról.

Posted in Események.