REFORMÁTUSOK ÉS TRIANON-TÖRTÉNELMI DOKUMENTUMFILM

Noha az elmúlt években különböző tudományos műhelyekben már fontos alapkutatások születtek, még nem készült a kárpát-medencei reformátusság szétszakításáról szóló áttekintő film. Ezt a hiányt pótolja a Reformátusok és Trianon, amelyben a téma legjobb magyarországi, felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és királyhágómelléki, illetve délvidéki szakértői szólalnak meg. Az interjúk mellett infografikák, korabeli filmhíradók, levelek, feljegyzések és fényképek is segítik a téma jobb megértését. A film készítői a határontúli egyházi levéltárakból az 1918 és 1923 közötti korszakra vonatkozó, a nagyközönség által még ismeretlen dokumentumokat is előástak. Megtudhatjuk például, hogyan utasította a csehszlovák kormány a felvidéki reformátusokat a magyarországi egyházzal való kapcsolat megszakítására, mit írt püspökének egy Kárpátaljáról kiutasított református lelkész, illetve miként vetődött fel az önálló Királyhágómelléki Egyházkerület megalakulásának ötlete a nagyváradi állomás restijében, mulatozó román katonatisztek és csempészek között.
 
A film a lehető legszélesebb célközönség számára készült: felépítése, vizualitása, hossza egyaránt alkalmassá teszi a közép-és felsőoktatásban való levetítésre.
Megnézem a filmet

Posted in Trianon.